„Megtanulni NEM-et mondani” kiállítás Székelyudvarhelyen – második alkalommal

November 1-jén, szombaton egynapos, interaktív kiállítást szervezett a SIC Alapítvány Székelyudvarhelyen „Megtanulni NEM-et mondani” címmel. A rendezvénynek a Református Egyházmegye konferenciaterme adott otthont. A program partnere a Gyerekeinkért Mozgalom, támogatója Hargita Megye Tanácsa volt.

A tárlatot ez alkalommal is a Pontis Egészségügyi Szervezet szakemberei vezették, orvostanhallgatók, rezidensek és szakorvosok bevonásával tartottak interaktív bemutatókat. Sajnos rajtunk kívül álló okok miatt a program ezúttal csak egy napig volt látogatható, ennek ellenére nyolc csoport – összesen közel 200 résztvevő – tekintette meg a kiállítást, ami nagy érdeklődésre utal.

A látogatók testközelből tapasztalhatták meg, milyen súlyos következményekkel járhatnak a szenvedélybetegségek. Egészséges és károsodott szervpreparátumokat láthattak, valamint egy megrázó kisfilmet is megtekinthettek, amelyben daganatos betegek számoltak be saját történeteikről. Mindannyian azt az üzenetet fogalmazták meg: időben kell NEM-et mondani a tudatmódosító szerekre, mert később sokkal nehezebb kiszállni.

A szakemberek hangsúlyozták, hogy minden csoport másképp reagál, és mindenki találhat olyan részletet, amely új, elgondolkodtató vagy személyes élményeire rímel. Többen megosztották saját tapasztalataikat a szerhasználatról, míg mások a tárlat hatására erősítették meg elhatározásukat, hogy kerülik a káros szereket.

A kiállításon arra is felhívták a figyelmet, hogy hónapról hónapra jelennek meg új pszichoaktív anyagok, amelyek összetétele és hatása kiszámíthatatlan. Ezt egy orosz ruletthez hasonlították, amelyet egy rulettasztallal tettek még szemléletesebbé.

A szervezők kiemelik: fontos, hogy a szülők, pedagógusok és segítő szakemberek tisztában legyenek az aktuális droghelyzettel, hogy időben felismerhessék a figyelmeztető jeleket és hatékonyabban támogathassák a fiatalokat. A rendezvény immár második alkalommal valósult meg, és cél, hogy a jövőben még szélesebb korosztályt érjenek el hasonló prevenciós programokkal.

A programsorozatot a Hargita Megye Tanácsa támogatta, a szervező pedig a SIC Alapítvány volt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

@gyerekeinkert.mozgalom