Nagy érdeklődés mellett zajlott Varga Andrea pszichológus interaktív előadása, amely a szülők és kamasz gyermekeik közötti kommunikáció kihívásait járta körül. A közel 30 éves tapasztalattal rendelkező szakember egy 163 középiskolás diák bevonásával készült anonim felmérés eredményein keresztül mutatta be, hogyan látják a fiatalok a szüleikkel való kapcsolatot, és mire lenne igazán szükségük a jobb kapcsolódáshoz.
Az esemény különlegességét Péter Vanda-Szabina diák részvétele adta, aki őszintén válaszolt a résztvevők kérdéseire, segítve a generációk közötti párbeszédet. Az előadás hasznos útmutatást adott a szülőknek ahhoz, hogyan alakíthatnak ki nyitottabb, őszintébb és bizalomteljesebb kapcsolatot kamasz gyermekeikkel.
Köszönjük a Tamási Áron Gimnázium vezetőségének, hogy rendelkezésünkre bocsájtották az iskola előadó termét, meghívott előadóinknak pedig a tartalmas beszélgetést!
Fotók: Sükösd György


